Gondolatok az ikerségről

pszichológus - ikrekKülönbséget kell tennünk az egy és kétpetéjű ikrek között, mert az egypetéjű ikrek DNS állománya azonos. Az örökletességnek a fizikai tulajdonságok, a testi felépítés, az alkat, és az alaphangulat kialakulásában van kiemelkedő szerepe, ami közvetett módon érvényesül. A személyiség kialakulásában tehát az örökölt anyag és az egyes életszakaszokban kapott környezeti hatások kölcsönhatása alakítja ki a személyiséget. Különbséget kell tennünk abban is, hogy az ikrek ugyanabban a környezetben szocializálódtak e vagy sem. Léteznek olyan ikrek, akiket korán elválasztottak egymástól, és teljesen eltérő kultúrában szocializálódtak. Érdekes módon ilyenkor is bizonyos szokások, viselkedések teljesen szinkronban voltak egymással. Úgy tűnik tehát, hogy az azonos DNS állomány egy olyan alapot biztosít, mely az egyes szokásokat, viselkedéseket azonossá teszi, függetlenül a környezeti hatásoktól. Valószínűleg ez csak az azonosan fejlett kultúrákban jelenik meg, de erre nincs bizonyíték.

Érdekes kérdés, hogy hogyan küzdenek meg az ikrek a hasonlósággal egy individualista és egy kollektivista társadalomban. Hiszen egy kollektivista társadalomban a kollektíva fontosabb, mint az egyén. Ebből kifolyólag a hasonlóság gyötrőbb lehet egy individualista társadalomban. Ráadásul az ikerség, mint olyan sokkal elviselhetőbb egy olyan távol keleti társadalomban, ahol sorsként fogják fel a helyzetet, nem csupán ikerségként. Bizonyos kultúrákban szerencsét hozóként és a betegségek elűzőjeként tekintenek rájuk.

Valószínűleg a másik iker, mint környezeti hatótényező erőteljesebb befolyással bír, mint egy nem iker testvér, létrehozva egy közös erőteret. Ez az erőtér női ikerpároknál nagyobb lehet, mert a nők érzelmi intelligenciája (EQ) alapvetően nagyobb, mint a férfiaknak. Ezen fogalmon belül az empátia és az érzelmek kezelése tekintetében. Az EQ kialakulásában a korai anya-csecsemő interakció, valamint az apa jelenléte a családban döntő jelentőségű. Az anya-csecsemő interakció eltérő a fiú és lány csecsemők esetében. Ez független az ikerségtől.

Az ikerség kereszt, amellyel minden ikerfél az idők folyamán megtanul együtt élni. Az ikrek tökéletes hasonlósága a legtöbb szülőből azt váltja ki, hogy ugyanúgy kell a gyermekeket öltöztetni. Ez ellen a legnagyobb lázadás az individualista társadalmakban a serdülőkorban jelentkezik. Valószínűleg itt csúcsosodik ki az iker probléma. Hol teljesen azonosan, hol teljesen eltérően öltözködnek, keresve önmagukat az azonosságban.

Az egypetéjű ikrek tükörként szolgálnak egymásnak, mert DNS állományuk, és valószínűsíthető azonos szocializációs közegük ezt hozza létre. Ez az erőtér minden résztvevő felet érzékenyen érint. A depresszió esetében, ha az anya korábban a terhesség előtt depressziós volt, a gyermek is egyfajta depressziós hajlamot fog örökölni, mely a negatív környezeti történésekre kialakíthatja a depressziót, de egypetéjű ikreknél ilyenkor mindkét félnek örökölnie kell a hajlamot. Így, ha az egyik fél az ikrek közül depresszióssá válik, és a másik nem, ez egy eltérő környezeti hatásnak tudható be, amit a másik (vagy többi) fél nem kapott meg. Ha az ikrek együtt vannak, erőteljesebb hatást kapnak depressziós iker testvérüktől, mert külsőleg majdnem azonosak. Ugyanis környezetünk és a benne élők folyamatosan hatást gyakorolnak ránk. Így, ha az egyik iker depresszióssá válik, a másikat ez érzékenyebben érinti, és ő is könnyen depresszióssá válhat.